Magyar Nőorvosok Lapja
Keresés eredménye
Adatok a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház múltjából, jelenéből és a jövő terveiből. Semmelweis-emlékév, 2018
Tudomásunk szerint hazánkban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem mellett egyedül a Kiskunhalasi Kórház viseli Semmelweis Ignác nevét. A korábbi városi Kórház 1974. november 4-én vette fel a világhírű tudós nevét. Ezért úgy gondoltuk, hogy születésének 200. évfordulóján azzal tisztelgünk emléke előtt, hogy bemutatjuk a nevét viselő kórház múltját, jelenét és eredményeit.
...
Cervix citológia diagnosztikus korlátai. A méhnyakszűrés újragondolása
Célkitűzés: A cervikális citológiai vizsgálatok eredményessége a méhnyakszűrés során megkérdőjelezhetetlen. A Pap-kenetek elterjedésével jelentős mértékben csökkent az invazív méhnyakrák előfordulási gyakorisága, mortalitása. Ennek ellenére továbbra is a harmadik leggyakoribb daganatos megbetegedés a nők körében. A nemzetközi eredmények és új hazai adatok egyre inkább azt sugallják, hogy a citológiai ...
Ajánlás a gestatios diabétesszel érintett anyák és gyermekeik utánkövetésére
A Magyar Diabetes Társaság (MDT) Diabétesszel Társuló Terhességgel Foglalkozó (röviden: Terhes-diabetológiai) munkacsoportja, figyelembe véve a terhességi diabétesz (GDM) késői, potenciális anyai és magzati kockázatát, ajánlást készített a GDM-es anyák és gyermekeik követésére. Az ajánlást a munkacsoport, majd ezt követően az MDT vezetősége megismerte, megtárgyalta, majd utóbbi folyó év szeptember 3-i ...
Beszámoló a Szerb–Magyar Szülész-Nőgyógyász Baráti Társaság tudományos üléséről
Tizenötödik alkalommal 2017. december 7–9. között rendezték meg a Szerb, Montenegró Szülész- és Nőgyógyász Társaság (Association of Gynecologists and Obstetricians of Serbia, Montenegro and Republika Srpska) ünnepi jubileumi nagygyűlését Belgrádban. A jubileumi kongresszus keretében került sor a Szerb–Magyar Baráti Társaság szekció ülésére is. ...
Nőgyógyászati Laparoszkópia és Hiszteroszkópia
Az endoszkópiával foglalkozó kiadványok sorában mérföldkőnek tekinthető Gerő György – Molnár-G. Béla szerkesztésében „Nőgyógyászati Laparoszkópia és Hiszteroszkópia” címmel megjelent könyv. ...
Magyar Nőorvos Társaság Északkelet-magyarországi Szakcsoportjának Tudományos Ülése
Tisztelt Kolléganők, Kollégák!
Megtiszteltetésnek érezzük, hogy vendégül láthatjuk a Magyar Nőorvos Társaság Északkelet-magyarországi Szakcsoportja Tudományos Ülésének résztvevőit. Számunkra, mint szervezők számára ez komoly kihívást és felelősséget is jelent. Egyaránt munkál bennünk a korábbi sikeres rendezvények emléke, az elmúlt időszak eredményeinek bemutatása, a szakmai kihívásokra adandó ...
Ghosts under a child’s bed: Child sexual abuse from a gynaecologist’s point of view
Child sexual abuse can be a devastating experience, which can strongly influence the future of the affected child. It is extremely important to properly understand approach and treat children after such a trauma. In order to do so, a physician needs to keep the following in mind; the child’s safety, the need for a clinical and mental examination, the child’s mental health, reporting the incident(s) to the authorities and forensic evidence. ...
A méhlepény működésének neuroendokrinológiája
A méhlepény nagy mennyiségben hormonokat, növekedési faktorokat és citokineket termelve, központi szerepet tölt be a terhességi élettani folyamatok szabályozásában. Placentális eredetű biológiailag aktív anyagok biztosítják a terhesség fenntartását, az élettani anyai és magzati anyagcsere-folyamatokat, valamint kóros esetekben, mint a stressz, gyulladások és fertőzések részt vesznek azok káros hatásainak ...
Császármetszés során felismert placenta percretával szövődött esetünk műtéti megoldása
Célkitűzés: Egy 38 éves várandós nő intraoperatíve diagnosztizált placenta percretával szövődött placenta praevia centralis esetének bemutatása. A prenatális ultrahangvizsgálat segítségével csak a placenta praevia centralis került diagnosztizálásra.
Anyag és módszer: A 36. terhességi héten elektív császármetszés történt peripartum hysterectomiával és hólyagfal reszekcióval általános anesztéziában ...
Hyperprolactinaemia
A hyperprolactinaemia a női endokrin eredetű infertilitás egyik leggyakoribb oka. A magas prolactinszint hypogonadotrop hypogonadismussal jár, a legújabb vizsgálatok szerint ezen hatását a hypothalamicus KISS1 neuronokon keresztül fejti ki. A hyperprolactinaemia kivizsgálása során alapvető a macroprolactinaemia és a szekunder okok kizárása. Prolactint termelő adenoma esetén első választás a dopaminagonista gyógyszeres ...
A menopauzális hőhullámok új kezelési lehetősége. Neurokinin B-receptor-antagonisták
A női változókor jellegzetes tünetei a hőhullámok és az izzadás, amelyek gyakorisága akár 70% is lehet az érintett nők között. Jelenleg számos terápiás eljárás áll rendelkezésre az említett panaszok kezelésére. Azonban, több kórkép is ismert, pl. emlő- és endometrium malignus folyamata, amelyek a hormonpótló kezelés ellenjavallatát jelentik. Napjainkban, számos, részben még fejlesztés alatt álló, peptid- és...
Exoszómák mennyiségének meghatározása petefészekrákos betegek szérumából
Bevezetés: Az extracelluláris vezikulumok méret szerint három csoportba oszthatók, exoszómák, mikrovezikulumok és apoptotikus testek. Az utóbbi években kerültek az exoszómák a kutatások középpontjába, mivel fontos szerepet játszanak a sejtek közötti információ áramlásában, a tumorok kialakulásában is lényeges szerepük lehet. A neminvazív diagnosztikában, a folyadékbiopszia módszer bevezetésével biomarkerek ...
Emlékeztető a Szakmai Kollégium üléséről
A Szakmai Kollégium Szülészet és Nőgyógyászat, Asszisztált Reprodukció Tagozata és Tanácsa 2018. január 26-án tartott ülést a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán az alábbi napirendi pontokkal.
...
A köldökzsinórvér levétele
A köldökzsinórvér gyűjtését követően a placentában pangó vér értékes mennyiségű vérképző őssejtet tartalmazhat. Kinyerése jelentősen növelheti a gyűjtött köldökzsinórvér terápiás értékét, ami lehetőség arra, hogy a minta nagyobb testtömegű gyermeknél vagy akár felnőttnél kerüljön felhasználásra....
Szülészeti és nőgyógyászati nozokomiális fertőzések mikrobiológiai igazságügyi orvos-szakértői vonatkozásai
A nozokomiális fertőzések minden klinikai szakterületen, így a szülészeti és nőgyógyászati gyakorlatban is előforduló, régóta kihívást jelentő, napjainkban pedig igazságügyi vonatkozásai miatt egyre nagyobb figyelmet kapó infekciótípusok. Klinikai mikrobiológiai igazságügyi orvos-szakértői vizsgálatra kerülhet sor, ha egy nozokomiális fertőzés esete jogi útra terelődik. Összefoglaló közleményünk célja a ...
A fizikális vizsgálat, a 2, 3 és 4 dimenziós ultrahang gyakorlati jelentősége a levator izomkomplex szülés alatti sérülésének megítélésében
Az MRI-vizsgálat elterjedése az uroginekológiában rámutatott, hogy a levator ani izomkomplex sérülése gyakori következménye a hüvelyi szüléseknek. Ezt a később elterjedt 3D/4D tomográfiás ultrahangvizsgálatok eredményei is alátámasztották. Uroginekológiai betegeknél postpartum levator sérülés mellett kétszer olyan gyakorinak találták a 2-es vagy még súlyosabb stádiumú kismedencei süllyedések (POP) ...
A monochorialis ikerterhességekben előforduló kórképek és a monochorialis ikerterhességek gondozása
A monochorialis ikerterhesség esetén a két ikertag köldökzsinórjának lepényi tapadása között éranasztomózisok futnak a közös lepény chorialis felszínén. Ezen különleges lepényi érszerkezet következtében különböző kórképek, úgymint az iker-iker transzfúziós szindróma, a szelektív intrauterin növekedési restrikció, az iker anaemia polycytaemia szekvencia és az iker fordított artériás perfúziós szekvencia ...
A császármetszés utáni méh: szülészeti és nőgyógyászati kihívások
A császármetszések száma Magyarországon is emelkedő tendenciát mutat, ugyanúgy, mint a beavatkozással kapcsolatos korai és késői szövődmények gyakorisága. A méhfal szerkezeti folytonosságának az előzetes császármetszés helyénél való megszakadása, mint „isthmocele”, „niche”, „pouch” vagy mint „caesarean scar defect – CSD” ismert az irodalomban. A legtöbb esetben a CSD jelenlétének nincs ...
Laktáció alatti farmakoterápia néhány gyakori kórkép tükrében
A szoptatás nemcsak a táplálás miatt kulcsfontosságú, hanem olyan hosszú távú kihatásai is vannak, amelyek későbbi életkorban jelentkező megbetegedés kockázatát csökkentik. A laktáció alatti gyógyszeres terápia komoly dilemmát okoz, hiszen az anyatejbe való hatóanyag-átjutás veszélyeztetheti a csecsemő egészségét. A hatóanyagok anyatejbe való átjutását és a csecsemőben kifejtett hatását számos faktor ...
Méhnyakszűrés. Nemzetközi körkép és javaslat a hazai irányelvek fejlesztésére
A legutóbbi hatályban volt hazai irányelv szerint a méhnyakszűrés módszere a citológia, amit két évvel a nemi élet megkezdése után, de legkésőbb a 21. életévtől javasolt elkezdeni és 65 éves életkorig 3 évente folytatni (1). Az elmúlt egy évtizedben a méhnyakrák biológiai hátterével, a betegség virális eredetével, elsődleges és másodlagos megelőzésével kapcsolatban összehasonlító vizsgálatok révén ...





