Magyar Nőorvosok Lapja
Keresés eredménye
Dr. Zoboki Zsolt (1970–2017)
Dr. Zoboki Zsolt szülész-nőgyógyász adjunktus 1970-ben született, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán szerzett diplomát 1996-ban, amelyet követően a Szolnok Megyei Kórházban kezdett szülész-nőgyógyász szakorvos jelöltként dolgozni....
Feljegyzés (1) a Szülészet és Nőgyógyászat, Asszisztált Reprodukciós (továbbiakban: SzNAR) Szakmai Kollégiumi Tanács 2017. május 5-i, első (1) üléséről
Az ülést dr. Demeter János a SzNAR Tagozat elnöke hívta össze dr. Németh László az AEEK főigazgatójának kérésére, miután az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) minisztere jóváhagyta a Tanács tagjainak névsorát....
Méhnyakrák sugárkezelése és radiokemoterápiája
A méhnyakrák a primer és szekunder prevenció ellenére gyakran lokálisan előrehaladott stádiumban kerül felismerésre. Amíg a korai stádiumokban műtéttel, vagy egyedüli definitív sugárkezeléssel 90% feletti túlélés érhető el, addig a lokálisan előrehaladott esetekben a helyi relapszus és a távoli áttétek gyakorisága miatt az össztúlélés csak 60-65% körüli. A sugárkezelést már 100 éve alkalmazzuk a ...
Töretlen sikerek Siófokon!
2017.május 26-27-én, immáron hatodik alkalommal került megrendezésre a Magyar Nőorvos Társaság Szakmai Továbbképző Tanfolyama. A Szervező Bizottság vezetője, Prof. Dr. Ács Nándor a vele készült interjúban mesélt nekünk arról, hogyan készültek a kongresszusra, miben különbözik ez az esemény a többitől, illetve megosztotta velünk azt is, az ő szívéhez melyik téma áll a legközelebb. A részletekért tekintsék ...
A miR-193b két egynukleotidos polimorfizmusának meghatározása ováriumtumoros betegek mintáiban
Bevezetés: A mikroRNS molekulák rövid, nem kódoló szekvenciák, amelyek a transzkripciót követően szabályozzák a génexpressziót. Fontos szerepük van a tumorok kialakulásában, progressziójában és a kezelés kimenetelét is befolyásolhatják. Az egynukleotidos polimorfizmus (SNP) a leggyakoribb formája a genetikai sokféleségnek. Ez miRNS esetében génexpresszióban is észlelhető eltéréseket eredményezhet. A miR-193b-t ...
Kihívások a bakteriális vaginosis kezelésében
A hüvelyi fertőzések a leggyakoribb okok között szerepelnek, amelyek miatt a nők orvoshoz fordulnak. A leggyakoribbak a bakteriális vaginosis (BV), vulvovaginális candidiasis (VVC) és a trichomoniasis. Az alkalmazott kezelési módok rövidtávon általában sikeresek, de a gyakori recidívák és a kórokozók rezisztenciája megoldatlan kérdések. Ráadásul jól ismertek a BV kedvezőtlen hatásai a terhességre. Az utóbbi időben a...
A neutrofil granulociták és monociták fagocita funkciójának változásai egészséges és praeeclampsiás terhesek plazma mintáival kezelve
Célkitűzés: A humán terhesség egyik legveszélyesebb megbetegedése a praeeclampsia. Klinikai manifesztációja a terhesség 20. hete után kialakuló magas vérnyomás és proteinuria, amely kezeletlen esetben többszervi elégtelenséghez is vezethet. A terhesség során a magzattal szemben kialakuló immunológiai tolerancia egy rendkívül összetett folyamat, amely napjainkban a kutatások élvonalában áll. A kórkép ...
A császármetszés frekvenciájának Robson-féle klasszifikáció szerinti elemzése a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika tízéves anyagában
Célkitűzés: A Debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán 2006 és 2015 között végzettcsászármetszések Robson-klasszifikáció szerinti besorolását követően a vizsgálat célja a császármetszések leggyakoribb típusainak meghatározása, a helyi gyakorlat változásainak elemzése és differenciált összevetése a nemzetközi tapasztalatokkal.
Mi az új a cerviko-vaginális citológiában? – Bethesda 2014
A szerzők a legújabb Bethesda 2014 (TBS2014) cerviko-vaginális citológiai klasszifikációt ismertetik. A nomenklatúra 10 kategóriáját mutatják be, amelyeket a korábbi TBS 2001-es beosztással hasonlítanak össze. A méhnyakrák megelőző állapotának szűrési módszere Magyarországon a komplex klinikai nőgyógyászati vizsgálat. A TBS 2014-es nevezéktan bevezetése a méhnyakrák morbiditását és mortalitását hazánkban is ...
A D-vitamin és kalcium hatásai időskorban
Célkitűzés: Munkánkban a D-vitamin és kalcium szerepét elemezzük idős nők és férfiak csont-izomrendszeri egészségének fenntartásában.
Anyag és módszer: A D-vitamin és a kalcium-anyagcsere és a csontritkulás, osteomalacia, a csonttörések, elesések és a táplálkozás klinikai és népegészségügyi összefüggéseit a Pubmed-Medline adatbázisból egyedi közlemények, rendszerszerű elemzések és szakmai ...
A „természetes” vagy családbarát „kíméletes” császármetszés helye a mai hazai szülészeti gyakorlatban
A császármetszések aránya világszerte emelkedik, és sok fejlett ország betegellátó centrumában, mint hazánkban is meghaladja a szülések 30-50%-át, és ez az arány a későbbiek során még csak növekedni fog. Az elmúlt közel 22 évben a hüvelyi szülések (per vias naturales) gyakorlata nagymértékben megváltozott. Sok ajánlás és eljárási, módszertani változtatás történt annak érdekében, hogy hüvelyi ...
Tápanyag-beviteli értékek, tápláltsági állapot vizsgálata a nőgyógyászati daganatos betegek körében
Célkitűzés: Felmérésünk célja volt, hogy jellemezzük a nőgyógyászati daganatos betegek tápanyag-beviteli értékeit, tápláltsági állapotát, felmérjük az alultápláltság kockázatát, illetve feltárjuk azon táplálkozással összefüggő rizikótényezőket, amelyek hatással lehetnek többek között a beteg életminőségére, a kezelés sikerességére.
Anyag és Módszer: Felmérésünket a nőgyógyászati ...
A szülészeti ultrahangvizsgálat szakmai irányelvének kiadását javasolja az ombudsman
Jelenleg nincs a szülészeti ultrahangvizsgálat végzéséről szóló szakmai irányelv, az arra vonatkozó szakmai ajánlás követésének kötelező jellege pedig nem ismert az orvosok előtt, az ombudsman ezért az emberi erőforrások miniszterének közbenjárását kérte a helyzet mielőbbi rendezése érdekében - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala....
Magyar Nőorvos Társaság VI. Továbbképző Tanfolyama
Az elmúlt években szervezett rendezvények sikerére alapozva a Magyar Nőorvos Társaság 2017. május 26-27-én megtartja VI. Továbbképző Tanfolyamát, mely az MNT Kongresszusok közötti években kerül immár hagyományosan megrendezésre. Bővebb információt a Tovább gombra kattintva talál....
Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXVII. Kongresszusa
Tisztelt Tagtársunk!
Idén április 21-22 között megrendezésre kerül a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXVII. Kongresszusa, melynek helyszíne az MTA Debreceni Területi Bizottság Székháza. A részletes programért kérjük kattintson a Tovább gombra....
A Magyar Menopausa Társaság (MMT) és a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság (MSZNET) II. kongresszusa
Időpont: 2017. június 23-24.
Helyszín: Galyatető...
Havi tízmilliárdot hagyunk a gyógyszertárakban
A vényköteles gyógyszerekre havi tízmilliárd forintot költöttek tavaly a magyarok – árulta el a patikaköltések összegét az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A legtöbb gyógyszert a szív- és érrendszeri betegségekre írják fel az orvosok....
A szülőszobai „felvételi” ultrahangvizsgálat jelentősége és létjogosultsága
A szülőszobai „felvételi” ultrahangvizsgálat a szülőszobára-felvételre kerülő, szinte minden várandós ultrahangvizsgálatát jelenti. A fizikális felvételi vizsgálat mellett elvégzett ún. „felvételi” ultrahangvizsgálat jelentőségét és létjogosultságát elemeztük. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház progresszív betegellátást végző intenzív szülőszobáján végzett ...