Magyar Nőorvosok Lapja
Keresés eredménye
A Diczfalusy Alapítvány felhívása a 2017-es Fiatal Kutató Díjra
A Fiatal Kutató Díjat minden évben egy olyan klinikus vagy kutató kaphatja meg, aki jelentős tudományos teljesítménnyel rendelkezik a reprodukciós egészség területén, valamint a díj átadása időpontjában nem töltötte be 40. életévét és európai, lehetőleg kelet-középeurópai országból pályázik. A Diczfalusy Alapítvány Kuratóriuma 2017. szeptember 1-ig várja a fiatal kutatók pályázatát....
A császármetszés kultúrtörténete
Érdekes, tanulságos orvostörténeti munka számos egyháztörténeti vonatkozással Szabó András „A császármetszés kultúrtörténete” című könyve. Az orvoslás történetének kutatásához az írónak a szakmai ismeretek mellett a kultúra számos területén kiemelt tájékozottsággal kell rendelkezni. Szabó András bizonyítja, hogy egyaránt jártas az irodalomban, a történelemben és képzőművészeti ismeretei is ...
Köszöntjük dr. Szabó István professzor urat 75. születésnapja alkalmából!
Dr. Szabó István 1942. június 6-án született az akkor még Magyarországhoz tartozó erdélyi Máramarosszigeten. Tanulmányait Pécsett végezte, orvosi diplomáját 1966-ban szerezte, s végzése után a pécsi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán kezdett el dolgozni. Szülészet-nőgyógyászatból 1971-ben szakvizsgázott, 1971-től tanársegédi, 1978-tól adjunktusi, 1989-től egyetemi docensi beosztásban dolgozott. 1993-ban ...
Hemopoetikus őssejt-transzplantáció családi köldökzsinórvér-bankból származó sejtkészítménnyel
A szerzők 5 betegnél elvégzett köldökzsinórvér-átültetésről számolnak be. Mindegyik beteg akut malignus hematológiai betegségben (acut limfoid leukémia, acut myeloid leukémia, myelodysplasia, transzformálódott krónikus myeloid leukémia) szenvedett. Négy beteg teljes donoreredetű vérképzéssel, betegségmentesen él. Egy betegnél az alapbetegség recidívája, majd exitus következett be 4 évvel a beavatkozás után. Az ...
Gesztodén és etinilösztradiol tartalmú fogamzásgátlás
Magyarországon a legnépszerűbb fogamzásgátló módszert az orális antikoncipiensek szedése jelenti. A 3. generációs készítmények, köztük a gesztodén metabolikus hatásai kedvezőbbek, mint a korábbi progesztogéneket tartalmazó gyógyszerekéi. A gesztodén kifejezetten előnyös tulajdonsága, hogy az elérhető készítmények közül a legalacsonyabb dózisban gátolja az ovulációt, illetve alkalmazása esetén az ...
A qPCR alapú PrenaTest® újabb mérföldkő a T21 diagnosztizálásában
A qPCR alapú PrenaTest® a leggyakoribb magzati aneuploidia kiszűrésére alkalmazott új és hatékony vizsgálati módszer, ami bármilyen kevés magzati fragmentumból elkülöníti a T21 pozitív eseteket. Csak az anyai vérben található magzati DNS-t vizsgálja olyan módon, hogy a nem metilált anyai és magzati fragmentumok elkülönítését követően fluoreszcencia próba segítségével megkeresi a metilációra hajlamos ...
Szoboravatás Árvay Sándor emlékére
Húsz éve halt meg Árvay Sándor a debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika korábbi igazgatója. Egykori munkatársai, tanítványai, barátai, a családtagok és a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika jelenlegi munkatársai 2017. május 26-án szobrot avattak a professzor emlékére....
Beszámoló a Magyar Menopausa Társaság és a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság II. Kongresszusáról
A Magyar Menopausa Társaság (MMT) és a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság (MSZNET) immár második alkalommal, új formában, közösen tartotta kongresszusát Galyatetőn. Úgy gondoltuk, hogy a két Társaság tagjai számos közös, egymással átfedésben lévő témában tudnak megszólalni, amit már az eddigi együttműködésünk is igazolt, és ezt most a résztvevők számának növekedése is ...
Dr. Szeverényi Mihály (1946–2017)
Misi egy kedves kis tarna-völgyi faluban, egyszerű szülők gyermekeként, Aldebrőn született 1946. szeptember 29-én. A középiskolát Egerben kitűnő eredménnyel végezte el. 1965–1972 között a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karának hallgatója volt, diplomáját 1972-ben szerezte meg, tíz éven át kivétel nélkül mindig jeles eredményt elérve, summa cum laude doktori minősítéssel – kormánygyűrűs ...
Dr. Örley Judit (1935–2017)
2017. április 22-én elhunyt Örley Judit, a magyar gyermeknőgyógyászat élharcosa.
Orvosi pályafutását nőgyógyászként kezdte. 1967-ben szakvizsgázott, majd a gyermeknőgyógyászat felé orientálódott. 1974-ben lett az orvostudományok kandidátusa, 1977-ben az MTA köztestületének tagja....
Aszinkron kétoldali méhfüggelék-csavarodás ritka esete
A szerzők bemutatják a méhfüggelék-csavarodás egy ritka esetét, amelyben bal oldali adnex-torquatio műtétét követően néhány hónappal a jobb oldali függelékek kocsánycsavarodása következett be 6 hetes várandósság mellett. Műtéti detorquatiót követően a várandósság zavartalanul fejlődött tovább. A különlegesen ritka eset ismertetése kapcsán a szerzők irodalmi áttekintést adnak a méhfüggelékek ...
Az implantáció eredményességének javítását célzó humán kutatások állatmodellje
Célkitűzés: A szerzők működő állatmodelljüket ismertetik, amely az in vitro fertilizáció (IVF) és embriótranszfer (ET) emberen végzett kutatását támogatja. A humán vizsgálatok terén fennálló kutatás etikai korlátok szükségessé tették megfelelő állatmodell létrehozását. Az IVF eredményességének javítását noninvazív módon megközelítő három munkatervvel elnyert pályázat képezi a tevékenység ...
A stresszinkontinencia konzervatív kezelésének lehetőségei
A szerzők nemzetközi tanulmányokat figyelembe véve rendszerezik a nőket érintő stresszinkontinencia konzervatív kezelésének lehetőségeit. A gátizomtorna hatásosságának alapfeltétele, hogy a betegek visszajelzést kapjanak a helyes izomműködésről. A hüvelysúly alkalmazása nemcsak jó biofeedback, használata jelentősen növeli az izomerőt. Az urethra pesszárium a húgycső alátámasztásával fokozza a vizelettartó ...
Az északkelet-magyarországi régió szülészeti-nőgyógyászati tevékenysége és eredményei 2016-ban
Célkitűzések: A szerzők a Magyar Nőorvos Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának vezetőségi tagjaiként előre tekintő adatgyűjtéssel kívánták felmérni az észak-magyarországi és az észak-alföldi régió összes szülészeti és nőgyógyászati fekvőbeteg-ellátó egységének 2016. évi forgalmi adatait. Az országos adatokkal való összehasonlítás célja a lakosságarányos és a tényleges szülészeti ...
MNT Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXVIII. Kongresszusa
2017. október 20-21-én Szolnokon kerül megrendezésre a Magyar Nőorvos Társaság Délkelet-Magyarországi Szekciójának XXXVIII. Kongresszusa....
A qPCR alapú PrenaTest® újabb mérföldkő a T21 diagnosztizálásában
A qPCR alapú PrenaTest® a leggyakoribb magzati aneuploidia kiszűrésére alkalmazott új és hatékony vizsgálati módszer, ami bármilyen kevés magzati fragmentumból elkülöníti a T21 pozitív eseteket. Csak az anyai vérben található magzati DNS-t vizsgálja olyan módon, hogy a nem metilált anyai és magzati fragmentumok elkülönítését követően fluoreszcencia próba segítségével megkeresi a metilációra hajlamos ...
Dr. Török Olga: Részletesen a terhesség alatti szűrővizsgálatokról
Az MNT 2017. évi kongresszusán Dr. Török Olga a terhesség alatti szűrővizsgálatok fontosságát hangsúlyozta. Kihangsúlyozta az egyébként keveset emlegetett recesszíven öröklődő genetikai betegségeket, mint amilyen a cisztikus fibrózis. Vele készült videó interjúnkból érdekes információkhoz juthatnak, és a téma legfontosabb üzeneteit is megtudhatják....
A Magyar Szülészeti-Nőgyógyászati Ultrahang Társaság XIV. kongresszusa
Időpont: 2017. szeptember 7-9.
Helyszín: Keszthely...
Prof. dr. Tóth Zoltán: Várandósok vérkeringésének változásai
A Magyar Nőorvos Társaság VI. Szakmai Továbbképző Tanfolyamán Prof. dr. Tóth Zoltán a várandósok vérkeringésével kapcsolatos új eredményekről mesélt nekünk. A legfrissebb kutatási eredmények szerint az anyánál magasabb a szívbetegség kialakulási esélye, ha több gyermeket szül. Viszont nagyobb a cukorbetegség és a pitvarfibrilláció kialakulási rizikója is, ezért a szülés nők esetében felkerült a ...
Prof. dr. Bódis József: A Magyar Nőorvos Társaság változásairól és célkitűzéseiről
Prof. dr. Bódis József, a Magyar Nőorvos Társaság elnökével készült interjúnkban hallhatnak az elmúlt év történéseiről, változásairól. Többek között szó esett arról, hogy új elnökséget választottak új vezérkarral, amely a jövőben – a teljesség igénye nélkül – kiemelt feladatának fogja tekinteni az irányelvek, protokollok rendbetételét, illetve az utánpótlás nevelést. Részleteket Prof. dr. Bódis ...




