Magyar Nőorvosok Lapja
Keresés eredménye
A terhességmegszakításhoz való jog megsértésének jogi megítélése az egészségügyi szolgáltatókkal szemben indított perek tágabb összefüggésében
A „Polgári és büntetőjogi felelősség az egészségügyi gyakorlatban” c. konferencián, Gyulán, 2023. november 16-án, és A Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XLII. kongresszusán, Gyulán, 2023. november 17-én elhangzott előadások anyagának egybeszerkesztett változata.
A gyógyulási esély sérelmének jogi megítéléséről a társadalomnak, kiemelten az orvosi társadalomnak mint legérintettebbnek, de a ...
Ambró bábakönyvétől a hivatalos tankönyvig
A Magyar Nőorvosok Lapjának ez évi 1. számában megjelent tanulmányomat (1], amely Weszprémitől Ambróig terjedő, több mint százéves időszak bábaoktatását, nyomtatásban is megjelent bábakönyveit mutatta be, azzal zártam, hogy az 1874-ben Ambró által írt „Szülészeti tankönyv szülésznők számára” a bábaoktatást már „semmelweisi alapokra” helyezte. Ez nem meglepő, hiszen Ambró az elsők közt állt ki a ...
A polycystás petefészek-szindróma hatásai az agyra középkorú nőkben
A referátum két – 2021-ben és 2024-ben – közölt tanulmány alapján készült. Az elmúlt évtizedekben, a polycystás petefészek-szindrómával (PCOS) foglalkozó közlemények elsősorban a tünetegyüttesre jellemző meddőség kezelésével, és a szív-ér rendszeri kockázatok csökkentésével foglalkoztak. Napjainkig kevés számú tanulmány készült, amely a kognitív működéseket vizsgálta a kórképben szenvedőkben. Az ...
Hasi fájdalmak, egy sürgősségi ambulancia tapasztalatai alapján
A sürgősségi ambulanciák betegforgalmának jelentős részét (több mint 10%) hasi panaszokkal jelentkező betegek teszik ki. Sok esetben a súlyos tüneteket gasztrointesztinális betegségek okozzák. Néha a panaszok mögött más kóros elváltozások is állhatnak. Ezért tart érdeklődésre számot Murali dr. és munkatársai közlése, akik több egyesült államokbeli nagy forgalmú sürgősségi ambulanciáin (Maryland, Baltimore, ...
Az adenomyosis kórélettana: az újgenerációs szekvenálás (NGS) segítségével nyert információk
Az adenomyosis szövettani jellemzője, hogy a myometriumban endometriális szövet helyezkedik el hipertrófiás simaizomsejtekkel körülvéve. A színkódolt Doppler-technika fejlődésével egyre gyakrabban diagnosztizálható az elváltozás. Az újgenerációs szekvenálás lehetővé teszi, hogy a szövetekben a genetikai változásokat nagy pontossággal, nagy mennyiségű mintán azonosítsák, így az adenomyosis témakörben is egyre ...
Felhívás a 16. Diczfalusy Szimpóziumra (DAL16 – Szeged)
A Diczfalusy Alapítvány küldetése a reproduktív egészségügy szolgálata a Közép-Kelet-Európai régióban. E tevékenysége során lehetőséget kíván teremteni nemzetközileg elismert tudósok és fiatal kutatók számára, hogy gyümölcsöző szakmai kapcsolatokat építsenek ki és bemutassák legújabb tudományos eredményeiket. Ezen célok érdekében szervezzük meg a DAL16 konferenciát, amely 2024. szeptember 19–21....
Hormonális eredetű cikluszavarok kezelése barátcserjével
A cikluszavar fogalomkörébe soroljuk a rendellenes méhvérzéseket (abnormal uterine bleeding, AUB), a fájdalmas menstruációt (dysmenorrhoea) és a premenstruációs szindrómát (PMS). Ezen eltérések világszerte 30-70%-os prevalenciával érintik a fogamzóképes korú nőket, akiknek jelentős életminőség-romlást eredményezhetnek. A terápia elsődleges célja természetesen a kiváltó okok megszüntetése, amennyiben ez ...
Kedves Olvasó!
Szerkesztőbizottságunk szeretne a nyári szabadság idejére is érdekes olvasnivalót, értékes szakmai tartalmat biztosítani Önöknek. Folytatódik az orvostörténeti közlemények sorozata. ...
A haptoglobin jelentősége az endometriosisos betegek megítélésében
Célkitűzés: Az endometriosis és a meddőség, mint szövődmény etiopatogenezisével kapcsolatos bonyolult mechanizmusok megértése állandó kutatási téma napjainkban.
Kutatócsoportunkkal az endometriosis meddőséget okozó alappillérei mentén haladva sejtszintű összefüggéseket kerestünk az embriót körülvevő tápoldat vizsgálata révén olyan biomarker után kutatva, amely szerepe esetlegesen kimutatható az infertilitás ...
A hangulati állapot változásának prevalenciája az ante- és posztpartum időszakban
Célkitűzés: Kutatásunk során a várandósság alatti és szülés utáni hangulati zavar kialakulásához hozzájáruló szociodemográfiai tényezőket vizsgáltuk és a négy éven át tartó adatgyűjtés eredményeit mutatjuk be.
Anyag és módszerek: Vizsgálatunkban a Szeged és vonzáskörzetében lévő védőnői hálózaton keresztül elérhető gravidákat és 6 héttel a szülésük után lévő nőket (N=5706) kérdeztünk meg....
A polihexanid, mint a sebkezelés új lehetősége a szülészet-nőgyógyászat területén
Az aszepszis és antiszepszis mindennapi orvosi munkánk alapvető jelentőségű fogalmai, különösen nagy hangsúlyt kell kapniuk Semmelweis hazájában, és a szülészet-nőgyógyászat területén belül. A kialakult sebfertőzések mielőbbi, és minél jobb hatásfokú kezelése rendkívül fontos a gyors és szövődménymentes gyógyulás érdekében.
Kulcsszavak: szülészet-nőgyógyászat, seb, fertőzés, antiszepszis, ...
A menopauzális hüvelyszárazság lokális kezelési lehetőségei
A menopauzális hüvelyszárazság egy minden második 50 év feletti nőt érintő kórkép, amely gyakran marad diagnosztizálatlanul, kezeletlenül. Felderítésében rendkívül fontos a megfelelő orvos-beteg kommunikáció. Mivel a menopauzális hüvelyszárazság krónikus állapot, ezáltal hosszú távú kezelést igényel. Irodalmi összefoglalónkban olyan kutatásokat mutattunk be, amelyek bizonyítják, hogy a hialuronsav-tartalmú ...
Magnézium és B6-vitamin: melyik mire jó?
Jól ismert, hogy az étrend-kiegészítőként szedett vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok bizonyos kombinációi előnyösek a hasznosulás szempontjából és egymás hatását is erősíthetik a szervezetben. Klasszikus példa erre a vas és a C-vitamin, vagy a magnézium és a B6-vitamin együttes adása. Utóbbinak a magnézium bizonyítottan jobb felszívódása mellett előnye lehet az idegrendszer és az izmok normál ...
Betegedukáció lehetősége az orvosi váróban (fóti kísérlet)
Jogos társadalmi és orvosszakmai elvárás, hogy a betegedukáció oszlopos segítsége legyen a betegségek megelőzésének, az egészség megőrzésének és a betegség mielőbbi gyógyulásának. „A problémához illő módszert kell keresnünk, nem pedig a módszernek megfelelő problémákat” (1).
Selye János gondolatából kiindulva kerestem, egyszerű gyakorlati megoldást a betegedukáció kivitelezésére az orvosi ...
Kihívások a laktációs emlőgyulladás kezelésében
A laktációs emlőgyulladás gyakori, leggyakrabban gyermekágyi időszakban előforduló, a laktáló emlőszövet gyulladásával járó kórállapot. Kialakulásának hátterében az anyatej mikrobiom változásai állnak. A folyamat a tejutak szűkületével kezdődik, amely következményes tejpangáshoz vezethet. Ez a folyamat felülfertőződhet, ami enyhe vagy közepes lefolyású betegséget okoz. A klinikai megjelenési formák ...
Endokrin diszruptorok és az emlő: hatásaik az élet korai szakaszában és annak későbbi időszakában előforduló betegségben
Az elmúlt egy-két évtizedben közölt statisztikai adatok szerint, az emlőrák minden 8., az Egyesült Államokban élő nőben kialakulhat élete során. Szintén az USA-ból származó adatok szerint, férfiakban az előfordulási gyakorisága 1% körül van. A veleszületett – genetikai – tényezők 5-27%-ban felelősek az emlőkarcinóma kialakulásáért, a fennmaradó 70-95% hátterében – a jelenlegi tudásunk szerint –, ...
Az ENPP1 a daganatellenes cGAMP-STING útvonal veleszületett immunrendszeri ellenőrző pontja az emlődaganatokban
A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban Lingyin Li vezette kutatás eredménye 2023. decemberében jelent meg. A Stanford University (Kalifornia, USA) kutatói egyéb daganatos betegségek mellett az emlőrák terápiarezisztenciáját és áttétképződését befolyásoló (immune check point) molekulára bukkantak, ami a kezelésben új fordulatot hozhat. Eredményeik szerint az ENPP1 nevű fehérje ...


